top of page

A MAGYAR IDŐSEK KÖRE SZÖVETSÉG

Idegen nyelvű elnevezése: Hungarian Elderly Association
Székhelye: 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky E. krt. 2.
Elérhetősége: e-mail: hsumsu21@gmail.com
Szövetségünket, rövidített nevén MIKSz  a Kovács K Zoltán Idősek Köre Egyesület (IKE) kezdeményezésére hoztuk létre, hét törvényesen bejegyzett civil szervezettel egységben.
A magyar jogrend szerint ez egy olyan speciális egyesület melynek csak egyesületek, alapítványok, egyéb jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, civil társaságok lehetnek tagjai. Tehát megnyílt a lehetősége az összekapcsolódásra hasonló idősügyi szervezettekkel, sőt arra is, hogy elősegítsük azok létrejöttét, működését akár határon túl is és karakteresen képviseljük hazánkat a nagyvilágban. Természetesen tudatában vagyunk, hogy a történelem ajándékaként évszázadokon keresztül szervesen fejlődő országok rutinját még sok munkával kell megszerezni, de a lehetőséget megteremtettük, és a közös munka eredménye lehet a megvalósítás.
A MIKSz úgy tud hozzájárulni a közösségépítéshez és egyben saját szervezetépítéséhez, ha a közéleti munkában felajánljuk közreműködésünket a civil szervezeteinknek, önkormányzati és országos politikusainknak, kormányzati szervezeteinknek, hogy  megszerzett tapasztalatainkkal, szakértőinkkel rendelkezésre állunk és nyitottak vagyunk más szervezetek befogadására, támogatására, együttműködésre.
A MIKSz megerősödése lehetőséget teremt az alapszabályában biztosított pénzügyi konstrukció létrehozására, mely az egészségmegőrzés társadalmilag magasabb szintű támogatását hozza létre szociálpolitikai tartalommal, magasabb szintű szervezettséggel.

bottom of page